| HÍREK : Jose Mourinho szerint kifárad majd a United |
Jose Mourinho szerint kifárad majd a United
HEGI 2006.12.03. 12:27
Elegáns játékkal verte meg a United a helyzetbe alig kerülő Evertont. Meglepetésre kikapott ugyanakkor az Arsenal, Arséne Wenger együttese a Fulhamnél szenvedett 2–1-es vereséget.
A manchesteri Cristiano Ronaldo (jobbra) pazar trükköket mutatott be, Phil Neville csak nézte a gálaelôadást Ugyan a remek bajnoki formát – hét egymást követő győzelem szeptember 23. óta – kissé megtörte a vasárnapi, Chelsea elleni döntetlen (amely a klub fennállásának ezredik bajnoki remije volt!), az újabb hazai találkozónak egyértelműen a Manchester United volt az esélyese, nem pedig az Old Traffordra látogató Everton.
Az Evertonban továbbra sem játszhatott az első számú gólfelelős, Andy Johnson, aki combizomsérüléssel bajlódik, és a kapuban sem a megszokott hálóőr állt, hiszen a manchesteriektől kölcsönkapott Tim Howard a szerződés értelmében nem léphet pályára „kenyéradója” ellen. Az amerikai kapus helyét Richard Wright foglalta el, aki hét hónap után védhetett ismét angol élvonalbeli meccsen.
Az Arsenal egykori kapusának volt dolga bőven, sokat foglalkoztatták a manchesteriek, akik az első félidőben mezőnyfölényben futballoztak. Mivel a francia Louis Saha sérülés miatt csak a kispadon ücsörgött, a fő veszélyt Wayne Rooney, a 2004-ben éppen az Evertontól a Manchesterbe igazoló csatár jelentette. A gólt mégsem az egykori liverpooli, hanem Cristiano Ronaldo szerezte. A portugál szélső a harminckilencedik percben lőtte a hazaiak vezető gólját, miután Michael Carrick lövése lepattant egy védőről, s az azonnal duplázó Ronaldo a jobb alsó sarokba lőtt – a földről feltápászkodó Wright csak késve tudott vetődni, hiába. A második félidőben a Manchester nem állt vissza, és végül magabiztosan nyert.
Meglepetésre kikapott ugyanakkor az Arsenal, Arséne Wenger együttese a Fulhamnél szenvedett 2–1-es vereséget.
Néhány szóban érdemes megemlékezni a Sheffield United ellentmondásos győzelméről, amelyet a Watford otthonában aratott kedden. A vendégek helyzeteket hagytak ki, kapufákat rúgtak, sikerük megérdemelt, ám az egyetlen, de döntőnek bizonyuló gól lesről született. A nyolcvannyolcadik percben Danny Webber közelről, de a televíziós felvételek alapján tisztán láthatóan lesről bólintott a hazai kapuba, nagyon fontos győzelmet szerezve a „szablyásoknak”. Priskin Tamás hiába üldögélt a Watford kispadján, Aidy Bothrooyd menedzser nem küldte pályára a húszéves magyar csatárt.
| |